Megerősítik Magyarország külképviseleteinek biztonságát

kdnp.hu

A tömeges migrációval és terrorfenyegetettséggel összefüggésben Magyarország veszélyeztetett külképviseletei biztonságának megerősítéséhez, infokommunikációs biztonságának fejlesztéséhez, valamint a stabil és a helyi szolgáltatótól független műholdas összeköttetés biztosításához szükséges intézkedésekről döntött a kormány, ehhez az idén csaknem 3 milliárd forintot biztosít.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint „a kialakult és vélhetően hosszabb távon fennálló tömeges migrációs helyzet, romló közbiztonsági és terrorfenyegetettségi kockázatok" miatt a kormány felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy az intézkedésekhez az idén gondoskodjon 2 milliárd 970 millió 388 ezer forint fejlesztési forrás biztosításáról.

A kormányhatározat értelmében 2017-2020-ig ezekre a feladatokra 2 milliárd 224 millió 593 ezer forint áll majd rendelkezésre. Az összegből 2017-re csaknem 1,8 milliárd, 2018-ól 2020-ig pedig évente valamivel több mint 130 millió forint jut.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!