Meghosszabbították a nyomozást a kormányzati negyed ügyében

Forrás: mno.hu

Igazságügyi műszaki és építész szakértő kirendelésére utasította a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) az ügyészség a napokban a kormányzati negyed ügyében folyó nyomozásban. A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ötlete nyomán a hamvába holt beruházás többmilliárdnyi közpénzt emésztett fel. Az ügyészség a nyomozás határidejét március 5-ig meghoszszabbította – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A főügyészség azután rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával még 2008 decemberében, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése számos szabálytalanságot tárt fel a kormánynegyed-beruházás előkészületeinél. Például megállapították, hogy a negyed építésével megbízott Kincstári Vagyoni Igazgatóság hárommilliárd forintot adott a tervdokumentáció elkészítésére, amit szakértők később használhatatlannak minősítettek. Az ÁSZ jelentése szerint a beruházásért felelős projektiroda több tíz millió forintot fizetett ki egy cégnek a minisztériumok létszámának felméréséért, majd annak ellenére fizettek ki újra tízmillió forintot a társaságnak, hogy az használhatatlan adatokat adott – számol be a Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!