Forrás: MTI
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondásával megkezdődhet az érintettel szembeni büntetőeljárás.
A közlemény szerint az Országgyűlés elnöke arról értesítette a legfőbb ügyészt, hogy „Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondása február 13-án 7 óra 44 perckor megérkezett az Országgyűléshez”.
Ezzel elhárult a közjogi akadálya a Simon Gábort érintő büntetőeljárás lefolytatásának - írta az ügyészég.
A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy Simon Gábornak, az MSZP elnökhelyettesének több száz millió forint van bécsi számláján, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
Ezt követően a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forint volt.
Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait. Hétfőn új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a mentelmi bizottságnak, de az sem adott választ az eltitkolt vagyonával kapcsolatos kérdésekre. Keddig lett volna lehetősége arra, hogy újból javítsa a nyilatkozatot a Magyar Nemzet főszerkesztője által kezdeményezett vagyonvizsgálati eljárás keretében.
Szerdán az Országgyűlés mentelmi bizottsága zárt ülésén azt állapította meg: Simon Gábor szándékosan közölt valótlan adatokat vagyonnyilatkozatában.