Forrás: MTI
Megkezdődtek a Szent István városrehabilitációs program kivitelezési munkái Hódmezővásárhelyen, az uniós támogatással megvalósuló beruházás során egy leszakadóban lévő városrész újul meg a jövő év elejére - közölte a város polgármestere hétfőn a helyszínen.
Almási István (Fidesz-KDNP) a mintegy 900 millió forintos összköltségvetésű fejlesztést bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szabadság tér Hódmezővásárhely társadalmi, gazdasági szempontból is leszakadással fenyegetett településrésze: a lakásállomány leromlott, kevés a közösségi funkciót betöltő tér. Az önkormányzat ezért átfogó rehabilitációs programot dolgozott ki, amely a környékén lakók életének szinte minden területén érezteti majd hatását.
A program részeként újjáépítik a városrész valamennyi terét, útját és járdáját, a zöldfelületeket, és egy új játszóteret is kialakítanak. A közbiztonság javítása érdekében a téren kamerás megfigyelőrendszert építenek ki. Megújul a Szent István Általános Iskola épületének homlokzata, nyílászárói, tetőszerkezete, a piac csarnoka, a Szent István király plébánia.