Meglopta a kormány és az MSZP a magyar családokat

Forrás: MTI

A Fidesz szerint sok ezer forintot lopott el a kormány minden magyar családtól azzal, hogy az áramszolgáltatók – túlszámlázásból keletkező – extraprofitját „az MSZP választási pártkasszájába”, a krízisalapba teszi.

Az áramszolgáltatóknál keletkezett ötmilliárd forintnyi extraprofit azt jelenti, hogy az emberek az áramszámláikra ennyivel többet fizettek be, mint amennyit kellet volna – jelentette ki sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Mint fogalmazott, ez az ötmilliárd forint az emberek, a fogyasztók pénze, amelyet vissza kellett volna adni a jogos tulajdonosaiknak.
    
Ezt szerinte kétféleképpen lehetett volna megtenni: vagy úgy, hogy a számlákon jóváírják, vagy pedig visszafizetik.

Ehhez képest az MSZP és a kormány úgy döntött, hogy a Magyar Energiahivatalon keresztül elvonják és a krízisalapba teszik a szolgáltatók extraprofitját – mondta a politikus.
    
„Ha nem lenne a krízisalap, ha nem lenne az MSZP választási kasszája, akkor a keletkezett extraprofitot, ötmilliárd forintot, ami sok ezer forint családonként, vissza kellett volna utalniuk a fogyasztóknak” – hangsúlyozta a helyettes szóvivő.
    
Cser-Palkovics András szerint ráadásul már azzal is lelepleződött a Gyurcsány-Bajnai-korszak egyik hazugsága, hogy az energiahivatal áprilisban közölte: négy áramszolgáltatónál összesen több mint ötmilliárd forint extraprofit keletkezett. Ezzel ellentétben a kormány az SZDSZ-szel együtt tagadta ennek a pénznek a létét – jegyezte meg.
    
Az ellenzéki politikus közölte: a Fidesz felszólítja a kormányt, hogy fejezze be a hazudozást a krízisalappal kapcsolatban, ne az emberek pénzéből akarja az MSZP pártkasszáját feltölteni, és fizesse vissza a fogyasztóknak a pénzüket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!