Forrás: MTI
A kormány az elfogadott Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmazta, hogy 2020-ig 7 százalékról 20 százalékra akarja növelni a termelők által közvetlenül értékesített élelmiszerek arányát – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Kiskőrösön. Hozzátette: el fogják érni, hogy amit helyben termeltek, azt helyben is értékesítsék, és ebben az esetben a jövedelem nem áramlik ki az adott településről. Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt a magyar termelők elől el volt zárva a hazai piac, mert húst például csak azt tudott értékesíteni, aki komplett húsüzemet épített. A helyi termelés, a helyi értékesítés, feldolgozás szabályainak egyszerűsítése azt teszi lehetővé, hogy a gazdák közvetlenül feldolgozhassák azt, amit megtermelnek.