Megnyugtató válaszok vannak az Erbílben szolgáló magyar katonák helyzetére

Megnyugtatónak tartja az iraki Erbílben szolgálatot teljesítő magyar katonák biztonsági helyzetére kínált válaszokat Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságának üléséről adott számot. Kifejtette, hogy Kovács József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója mindkét testületnek tájékoztatást adott az iraki helyzetről.

Németh Szilárd elképesztőnek nevezte, hogy a Szcientológiai Egyház levélben fordult Molnár Zsolthoz, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökéhez, a közbenjárását kérve a vallási szervezettel kapcsolatos hatósági eljárásban. Mint mondta, meglepte, hogy ellenzéki politikusok korábban kiálltak a szervezet mellett és maga Molnár Zsolt is arra utalt, szerinte a szcientológusoknál jobb helyen vannak a nyomozási adatok, mint a hatóságoknál.

Ismertette, hogy a levél szerint a szcientológusok egyebek mellett arra kérik Molnár Zsoltot, hogy vizsgálja meg a velük kapcsolatos eljárást és „intse objektivitásra az eljárásban részt vevőket”. Ezeket hogyan gondolhatták? – vetette fel a fideszes politikus, megjegyezve: a bizottság nem veheti át nyomozóhatóság szerepét, az eljárások pedig a törvények szerint folynak, nem úgy, mint az '50-es, '60-as években, amikor politikai testületek beszóltak a rendőrségre, bíróságra.

Németh Szilárd felvetette a fenyegetés gyanúját is amiatt, hogy a levélben az is szerepel: az adófizetők pénze fogja bánni az ügyet, nem beszélve kártérítési perek ezreiről.

A dokumentum önmagáért beszél, az MSZP ahelyett, hogy a magyar érdekeket szolgálná, egy kétes hírű vallási egyesület mellé áll be – értékelt, szóvá téve azt is, hogy Molnár Zsolt nem utasította vissza a megfogalmazott kéréseket.

Beszámolt arról is, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülésén határvédelmi kérdésekben adtak felhatalmazást bizonyos – meg nem nevezett – műveletek végrehajtására. Magyarország és Európa határainak védelmét az egyik legfontosabb kérdésnek minősítette, kitérve arra is, hogy a Soros-terv egyik pontja pont a határvédelmi képességet támadja.

Németh Szilárd kifejtette azt is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén beszámolót kaptak Kőrös Gusztáv MSZP-hez és DK-hoz köthető bajai választási videóhamisítási ügyéről, amelyben elindult a nyomozás; a Magyar Nemzeti Arcvonalról és szélsőjobboldali szervezetek működéséről pedig Pintér Sándor belügyminiszter ad tájékoztatást november 21-én.

Az Arton Capital ügyéről szólva egy lufinak, kitalációnak nevezte, ami a sajtóban megjelent.

A fideszes politikus annak is hangot adott, hogy az ellenzék mindenből botrányt akar csinálni a nemzetbiztonsági bizottságban. Megalázzák azokat a szolgálatokat és vezetőiket, akik a törvények szerint felelnek az ország biztonságáért, s kioktatják őket szakmai kérdésekben – sorolta kifogásait, jelezve: a parlament legfontosabb bizottságában ennek nem lehetne teret engedni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!