Mégsem jár az előzetesben a polgármesteri fizetés?

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Az erzsébetvárosi önkormányzat egyelőre nem reagált az MTI megkeresésére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) közlésével kapcsolatban, miszerint az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselők és polgármesterek esetében – több törvény együttes értelmezésével – a jogi helyzet most is világos, számukra nem jár díjazás.

Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a tárcát, hogy a Fidesz vasárnap közölte: az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester számára február 10-e óta – amióta nem jár be a munkahelyére – az önkormányzat havi 742.560 forint juttatást adott, vagyis az előzetes letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5.940.480 forintot kapott.

Az MTI érdeklődésére az IRM azt közölte: a jelenlegi szabályozás szerint a köztisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud munkahelyén megjelenni. Az előzetes letartóztatást nyilvánvalóan ilyen oknak kell tekinteni, ami miatt munkáltatói szankcióra – például a munkaviszony megszüntetésére – nem kerülhet sor, de tekintettel arra, hogy munkavégzés nem történik, díjazás vagyis fizetés sem jár a jogszabály szerint erre az időre – közölte a tárca.
    
Hétfőn az erzsébetvárosi Fidesz-frakció kezdeményezte Hunvald György fizetése utalásának megszüntetését, de Bán Imre, a kerületi MSZP frakcióvezetője a felvetést „pofátlanságnak nevezete” és közölte: a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését.

Elgondolkodtató, hogy annak ellenére, hogy az IRM élén egy szocialista politikus áll, párttársai az idevágó szabályokat illetően mégis ilyen járatlanok. Miként az is fura, hogy az önkormányzat a hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsított polgármester javadalmazását egy ismeretlen, vélhetően más névre szóló számlára utalta, s így az nem kerülhetett az ügyészség látókörébe, amikor elrendelte Hunvald György vagyonának, ezen belül bankszámlájának zárolását. (szerk)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!