Megszűnés fenyegeti a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot

A Krónika című erdélyi magyar napilap szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba, a tanintézet pedig igazgatójának eltiltása miatt nem tudja benyújtani a jövő évi beiskolázási tervét.

kdnp.hu – MTI

A Krónika a Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű szülői kezdeményező csoportot idézte, mely arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy szerdán lejár a határidő, ameddig a tanintézetek benyújthatják beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek.

„Nagyon reméljük, hogy iskolánk (...) igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. E nélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra" - hívták fel a figyelmet a civilek.

A szülők szerint amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez".

Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint patthelyzet alakult ki, mert az első lépést az önkormányzatnak kellene megtennie. „Ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kap a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszélnünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés" – mutatott rá Illés Ildikó. A polgármester nem hívta össze a marosvásárhelyi önkormányzat decemberi rendes ülését, amelyen dönthettek volna az iskola ügyéről. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért beiskolázási javaslatokat az iskoláktól, majd 11-éig tolta ki a határidőt.

Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!