Megszorítás a tárcáknál, áfaemelés a kormányzati tervek között

Forrás: Népszabadság, Napi Gazdaság, MTI

Egy fillérrel se nagyobb a költségvetés mozgástere a pénzügyi tárca számításai szerint. A jövő évi adócsökkentéshez így kemény büdzsé kell. A tárcák a hírek szerint négy-öt százalékos lefaragással kénytelenek számolni. De állítólag az áfaemelést is fontolgatják. A kiegészítő nyugdíjemelések és a kamatkiadások növekedése elviszi azt a pénzt, amit a nagyobb infláció, illetve a gazdaság fehéredése hozott – a Népszabadság szerint ez derül majd ki abból a válaszból, amelyet két, immár ellenzéki képviselő, a szabad demokrata Kóka János és frakciótársa, Gegesy Ferenc – a költségvetési mozgástér mértékét érintő – kérdéseire ad a pénzügyi tárca. A Népszabadság információi szerint a tárcáknak mintegy négy-öt százalékkal kell kurtítaniuk keretüket jövőre. A PM egyrészt általános kétszázalékos megtakarítást írt elő, másrészt pedig közölte: a tárcák ne számoljanak azzal, hogy az idei egyensúlyi tartalékot jövőre is megkapják. A hírek szerint a kormányzatban is készült áfaváltoztatási terv. A kabinet állítólag 20-ról 25 százalékra emelné az általános áfakulcsot, miközben az élelmiszerek áfáját 20-ról 18 százalékra csökkentené. Az intézkedés némi többletbevételt hozna – ezt akár fel is lehetne használni a különadó eltörlésére, vagyis arra, hogy ez esetben mégse kelljen ennyire megszorítani a tárcák költségvetését. De lehetőséget teremthetne az áfaemelés a munkáltatói járulékok kisebb-nagyobb arányú csökkentésére, amire a szakértők szerint nagy szükség volna.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!