Megszorítás helyett a korrupciót kellene felszámolni

Forrás: inforadio.hu

Gyalázat, hogy elveszik a 13. havi fizetést és nyugdíjat, emellett az áfa és a jövedéki adó megemelése 4-5 százalékos drágulást eredményez majd – mondta a LIGA Szakszervezetek elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: a megszorító intézkedések hatására újabb milliók kerülnek mélyszegénységbe, a középosztály pedig még inkább leszakad.

Gaskó István szerint demagógia azt mondani, hogy a 13. havi fizetés és nyugdíj helyett az első 12 havira kellene összpontosítani. A LIGA elnöke hangsúlyozta: a gazdaság ki tudná termelni a plusz egy havi juttatást, például a korrupció megszüntetésével. Megjegyezte: körülbelül ezermilliárd forint tűnik el a költségvetésből, ami a 2009-re tervezett, a megszorító intézkedésekkel megspórolandó összeg duplája.

A LIGA Szakszervezetek elnöke szerint a minimum az, hogy a mai sztrájk hatására a kormány korrekt tárgyalásokat kezdjen a sztrájkolókkal és az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal. Gaskó István kijelentette: a kabinetet nem érdekli az emberek véleménye, „megy, mint az úthenger”, lediktálja, hogy mit akar, és nincs más lehetőség, mint azt tudomásul venni.

Ha a kormány nem egyeztet a szakszervezetekkel, újabb munkabeszüntetést hirdethetnek – mondta a LIGA elnöke. Megjegyezte, továbbra is érvényben van a gördülő sztrájkra vonatkozó felhívásuk és a korábbi követeléseik.

„A vasutasok most nemcsak önmagukért, hanem a társadalom valamennyi tagjáért sztrájkolnak – azokért a szakszervezeti vezetőkért is, akik most otthon ülnek jó fizetéssel és hallgatnak” – jelentette ki Gaskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!