Megszorítások itt, milliárdos tenderek ott

Forrás: mno.hu

Július végén összesen 43 milliárd forint keretösszegben írt ki közbeszerzési pályázatokat különböző számítógépek, adatbázis-kezelő programok és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások szállítására a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az óriási értékű három tendert annak ellenére írták ki, hogy a kormány és az MSZP újabb megszorításokat jelentett be a napokban. A kormányzati mellébeszélés és félretájékoztatás miatt a lap utánajárt, a kisebb és hatékonyabb közigazgatásért „küzdő” szocialista–szabad demokrata kormányok 2004 óta legkevesebb 250 milliárd forint értékben hirdettek meg hasonló tartalmú tendereket, miközben az elmúlt években mindvégig a kisebb és hatékonyabb közigazgatás megvalósításáról szónokoltak.

A közbeszerzési eljárásoknak egy másik érdekességére is felhívták az újság szakértői a figyelmet. A törvény szerint a tenderekben nem szerepelhetnek márkák és gyártók, ennek ellenére mindegyik kiírásban szerepelnek. A KSZF illetékese elismerte ezt, valamint azt, hogy mind az EU-irányelvek, mind a hazai szabályozás csak igen kivételes esetben engedi ezt meg – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, amelyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!