Megtízszereződik a kilakoltatások száma

<p>Forrás: nol.hu, nepszava.hu </p>

Válságalappal előzné meg a gyerekes családok lakásvesztését a Ferge Zsuzsa szociológus vezette Gyermekszegénység Elleni Programiroda. A magas jövedelműek támogatására számítanak a luxuscikkekre érvényes különadóból, illetve adományokból. A pénzből segítenék egyebek mellett a saját tulajdonú lakás megvételét vagy bérbeadását. Sürgetik a közmű adósságok bevezetését, és a lakáscsőd törvény gyorsított elfogadását is.

A Ferge Zsuzsa és Darvas Ágnes szociológusok által jegyzett javaslatokból kiderül, bár nem vitatják, hogy a gazdasági válság és a recesszió miatt szükséges a kiadások radikális csökkentése, úgy gondolják, a sérülékeny társadalmi csoportokat annál inkább óvni kell a további szegényedéstől. Azokat sorolták ebbe a körbe, akik a kölcsöntartozás, vagy rezsielmaradás miatt elveszíthetik a lakásukat. Ide tartoznak az állásukat elvesztők is, akiknek keresetük csökkenése miatt elemi létfenntartásuk és gyermekeik ellátása is veszélybe került. Védelmükre javasolják a válságalap azonnali bevezetését, amelynek forrását a magas jövedelműek további áldozatvállalása jelenthetné, például átmenetileg növelt adóval, a luxuscikkekre érvényes további különadóval, vagy adományokkal. A kilakoltatással fenyegetettek ebből a pénzből vásárolhatnák meg, vagy bérelhetnék vissza lakásukat.

Egy másik szervezet is kiállt a válság miatt még kilátástalanabb helyzetbe került szegényekért. A Magyar Szegénységellenes Hálózat az elégséges minimum jövedelemért kampányol. Tájékoztatásuk szerint a minimum jövedelem egyfajta utolsó esélyt jelentene a szociális támogatás rendszerében, a legnagyobb szegénységben élőknek nyújtana mentőövet. Az Európai Unió 27 tagállamából 24-ben működik a minimum jövedelmet biztosító rendszer.

Bár pontos számok nincsenek, a szociális szektorban dolgozó szakemberek úgy becsülik, tízszer annyi lesz a kilakoltatás, mint tavaly. Állításuk szerint több tízezer család van bajban, s ezek nem a devizahitelek miatt kerültek ilyen helyzetbe, hanem már régóta nem bírják fizetni a közüzemi vagy egyéb tartozásaikat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!