Forrás: MTI
Ünnepi istentisztelettel avatták fel a belülről megújult Református Nagytemplomot vasárnap Debrecenben; a két hónapig tartó munkálatok során a patinás épületben turisztikai célú fejlesztéseket is végeztek.
A 88 millió forintos beruházás részeként nyolcezer négyzetméteren renoválták a vakolatot, kicserélték a templom 37 nagyméretű ablakát és megújult a Kossuth-emlékhely. Az egyházközség történetét kiállításon mutatják be, a templomba látogató turistákat vizuális és audioeszközök kalauzolják, illetve a nyugati toronyban új kilátópontot alakítottak ki.
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke ünnepi igehirdetésében felidézte, hogy az első európai keresztények még egy folyóparton imádkoztak, ma viszont Európában vannak a világ legcsodálatosabb keresztény templomai. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy Európában ma már kevesebben járnak templomokba, mint Dél-Amerikában vagy Afrikában.