Megújult a szekszárdi római katolikus templom kupoláj

Forrás: MTI

Ismét eredeti szépségében ragyog a szekszárdi római katolikus templom kupolája Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár újra megáldott Szekszárdi Belvárosi Templomban mondott beszédében a kereszt jele alatt összegyűlő közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet.

Udvardy György pécsi püspök ünnepi szentmiséjét követően a helyettes államtitkár beszédében emlékeztetett, Magyarország Kormánya azért támogatja a hit alapján, értékalapon szerveződő közösségek megerősödését, mert ezeknek a közösségeknek a segítségével adható csak hiteles válasz korunk kihívásaira, a hazánk és Európa jövőjét meghatározó kérdésekre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával felújított templom mellett a Pécsi Egyházmegye a plébánia teljes felújítását is elvégeztette, így az állami és egyházi összefogással mind a liturgikus, mind a közösségi terek megújultak Szekszárd főterén, lehetőséget biztosítva ezzel az egyházi közösségek számára az összetartozás élményének szakrális és profán megélésére egyaránt, hogy a Pécsi Egyházmegye plébániaközpontjaként kisugározhassák ezt a város és a környék számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!