Megvádolt rendőrök is falaznak a szadista főtisztnek

Forrás: index.hu

Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő véresre verésénél is jelen volt a Rebisz V. László őrnagy által vezetett rohamosztaga 2006. október 23-án a Síp utcánál, derült ki a Fővárosi Bíróságon a képviselő bántalmazását tétlenül szemlélő rendőrök perében. A V. őrnagy parancsnoksága alatt szolgáló rebiszes alosztály rendőrei több kirívóan durva 2006-os túlkapás miatt is bíróság elé kerültek, de mivel símaszkot viseltek és még a besározódott kollégáik is hallgatnak, bizonyítékok hiányában egyelőre senkit nem ítéltek el közülük.

Három évvel a 2006. őszi tüntetések és zavargások után még mindig tárgyalják a bíróságok az akkor történt rendőri túlkapásos ügyeket. A legtöbbször hiába bizonyosodik be, hogy valakit rendőrök bántalmaztak, a tettesek ismeretlenek maradnak, vagy a vádlottakat felmentik. A bírók szerint a rendőrök fedezik egymást, és a tárgyalóteremben nem emlékeznek semmire.

Bodoky Tamás, az Index újságírójának cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!