Forrás: MTI
A novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza – mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője sajtótájékoztatóján, ahol szólt a fogyasztóvédelem erősítéséről is.
Nmeth Szilárd emlékeztetett arra, hogy a rezsicsökkentés folytatásáról, azaz a gáz, az áram és a távhő árának újabb, ezúttal 11,1 százalékos – a tavalyi árakhoz képest összesen 20 százalékos – csökkentéséről hétfőn szavaz az Országgyűlés.
A kormánypárti politikus ismertetett több – szintén a parlament előtt fekvő – fogyasztóvédelmi változtatást is, így például azt, hogy a jövőben a földgázszolgáltatók fizethetik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét – ami a családoknak akár 50-60 ezer forintjába is kerülhet –, s a tervek szerint a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítaniuk kell az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését.
Közölte egyúttal, hogy hétfőn ülésezik a rezsicsökkentés lehetséges alkotmányos garanciáit vizsgáló kormánypárti munkacsoport is. Az nem kétséges, hogy a teljes közmű-szolgáltatási szektort nonprofittá akarja tenni a Fidesz – nyomatékosította Németh Szilárd.
Kitért továbbá arra, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatban az Európai Bizottság több kérdésre is választ vár a magyar kormánytól. Ezt úgy értékelte, hogy a szolgáltatók, amelyeknek most veszélybe került a profitjuk és „a mohón megszerzett piaci részesedésük", "elszaladtak Brüsszelbe, és onnan fenyegetőznek”. Magyarországon pedig „harcos fegyvertársaik vannak az MSZP, illetve a bukott baloldal soraiban” – mondta.
A Fidesz azonban megvédi a rezsicsökkentés politikáját – jelentette ki Németh Szilárd, utalva arra, hogy Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteken közölte: hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a kormánypárt a rezsicsökkentés megvédése érdekében.