Forrás: MTI
Szita Károlyt (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármesterét választotta új elnökévé a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) pénteken befejeződött tisztújító közgyűlése Debrecenben. Kósa Lajos eddigi elnököt, fideszes országgyűlési képviselőt, Debrecen volt polgármesterét egyhangúlag a szövetség tiszteletbeli elnökévé választották a 23 megyei jogú város képviselői.
Az MJVSZ ugyancsak egyhangúlag elfogadott határozatában arra kéri a kormányt, hogy ne terjessze ki az úthasználati díjat a fővárost, illetve a nagyvárosokat elkerülő útszakaszokra – mondta Kósa Lajos a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A tervezett intézkedést céltévesztettnek minősítették a nagyvárosi polgármesterek – tette hozzá a kormánypárti politikus.
Kósa Lajos elmondta azt is, hogy a szövetség társelnöke Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, ügyvezető alelnöke Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere lett. A debreceni közgyűlésen módosították a szövetség alapszabályát. Az ágazati törvények megváltozásához igazítva, a szövetség munkájának ellenőrzésére felügyelőbizottságot hoztak létre, amelynek elnökévé Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét választották – ismertette Kósa Lajos.