Mélyülő recesszió, nincs céldátuma az euró bevezetésének

Forrás: MTI

A Bajnai-kormány meg kíván felelni annak az IMF-feltételnek, hogy a magyar államháztartás hiánya nem haladja meg a hazai össztermék 2,9 százalékát – közölte a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában az IMF hétvégi tanácskozására az amerikai fővárosba érkezett pénzügyminiszter. „Arra törekszünk, hogy betartsuk a már érvényben levő szerződést” – mondta, s hozzátette: „mindent meg kell tennünk, amit lehet, azért, hogy Magyarország újra a piacokról tudja finanszírozni magát”.

Oszkó Péter közölte, hogy bár a kelet-európai EU-tagországokban a válság nyomán megnőtt a hajlandóság az euró bevezetésére, a Bajnai-kormány nem jelölt ki konkrét céldátumot arra, hogy mikor kívánják lecserélni a forintot a közös valutára. Kijelentette ugyanakkor, hogy az új kormány a lehető leghamarabbi váltásra fog törekedni. „A Bajnai-kormány számára a legfontosabb egy olyan program végrehajtása, amely kezeli a válságot és Magyarországot az egyensúly felé vezető pályára állítja” – mondta. Kifejtette: nem az a legfontosabb feladat, hogy kijelöljék az euró bevezetésének céldátumát, hanem hogy minden lépést megtegyenek azért, hogy ez a leghamarabb megtörténjen. Hozzátette, hogy Magyarország az euró bevezetésének minden előfeltételét teljesíteni akarja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!