Méregdrága tanácsadók milliókért

Forrás: mno.hu

Közbeszerzés nélkül 13,5 millió forintos tanácsadói megbízást adott a kormányzati körökben jól ismert IFUA Kft.-nek az Autóbusz Rekonstrukciós Programiroda. A tanácsadói feladatok között szerepel az autóbuszgyártók együttműködésének javítása, noha e célra korábban már megalakult a Magyar Buszgyártók Szövetsége. Az IFUA a jegybank bizalmát is élvezi, itt tréninget és konzultációt tartott.

Újabb indokkal jutott külsős cég milliós tanácsadói megbízásokhoz a gazdasági tárca berkein belül: az iratrendezés, bérszámfejtés és csapatépítő tréningek után most a tavaly júniusban megalakult Autóbusz Rekonstrukciós Programirodának volt szüksége tanácsokra, összesen 13,55 millió forint értékben.

A megrendelésről – amit közbeszerzés nélkül nyert el a kormányzati körökben jól ismert IFUA Kft. – a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azt közölte, hogy a tanácsadók tavaly nettó 7,95 millió forint összegű megbízás keretében dolgoztak a programiroda megbízásából (az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára szolgáltatásoknál nyolcmillió forint), míg erre az évre 5,6 millió forint keretösszegű szerződés köttetett. Mint Pintér Gyöngyi, az NFGM sajtófőnöke elmondta: az IFUA Kft. a rekonstrukciós program részfeladataiban nyújtott segítséget hat területen. A feladatok között szerepel a magyar gyártók exportcélú üzletfejlesztési tevékenységének támogatása – további részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!