Merkel szerint véget kell vetni az illegális bevándorlásnak

Forrás: MTI

Törökországgal együttműködve véget kell vetni az illegális bevándorlásnak a görög-török uniós külső határon, és „legalizálni kell a migrációt" – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

A konzervatív CDU elnöke a bajor testvérpárt (CSU) vezetőjével, Horst Seehoferrel a pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültek bevándorlásának legalizálására azért van szükség, hogy az Európai Unió és Törökország meg tudja osztani egymás között a Törökországba érkezett kétmillió menekült ellátásának terhét.

Az elképzelés szerepel a Merkel és Seehofer vezetésével vasárnap kidolgozott közös kezdeményezéseket bemutató állásfoglalásban is, amely szerint mielőbb össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy „legális menekültkontingens" áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

A kancellár a német iparvállalatok szövetségének (BDI) keddi berlini konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta: ha sikerül elérni egy kontingens legális áttelepítését, „ragaszkodni kell a terheknek a tagállamok közötti méltányos megosztásához, különben nem fog működni a rendszer".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!