Mesterházy naponta két vonatpárt akar

Forrás: mno.hu

Nem a szakmai szempontok, hanem a szocialista potentátok személyes kívánságai döntik el, melyik vidéki település veszíti el a vasútját – derül ki egy belső kormányzati dokumentumból. Úgy tűnik, a bezáráshoz szükséges szavazatokat egyenként vásárolja meg a kormány.

Erősen tiltakozni fog a karcagi és a tiszafüredi polgármester, ezért politikailag igencsak problémás a két települést összekötő vasútvonal bezárása – áll egy kormányzati döntés-előkészítő anyagban. Ennek ellenére a Magyar Nemzet birtokába került dokumentum az érintett vonalat bezárásra javasolta.

Szocialista képviselőtársaink torkára forrt a szó, amikor felolvastam a fenti mondatokat a közlekedési kormányzat és az Aba Botond vezette Regionális Közlekedésszervezési Iroda (RKI) által készített háttéranyagból – mondta el Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, aki szerint Aba Botond néhány héttel korábban személyesen járt a Tiszafüred–Karcag vonal ügyében az érintett önkormányzati vezetőknél, és letette a nagyesküt, hogy kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek az egyes vonalak további sorsáról. Ehhez képest a következő bejegyzésekkel találkozni az anyagban: „Mesterházy Attila naponta két vonatpárra igényt tart” a Tapolca–Ukk viszonylaton.

További részletek a Magyar Nemzet mai számában olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!