Mesterházy szerint is új vezetőkre van szükség

Forrás: MTI

Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok! - mondta Mesterházy Attila az MSZP budapesti kampánynyitóján. Úgy véli, megvan benne az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítson a múlt hibáival. Mesterházy Attila szerint az út, amit ajánl, a jövőről szól, a jövőbe vezet, a haladást választja a visszafordulás helyett. Szavai szerint az MSZP a világgazdasági válság kapcsán helyes és tisztességes döntést hozott. A nehéz feladatokat felvállalni igazi "nemzetmentő" feladat volt, hiszen tudták, hogy nagyon sokan a szocialistákat fogják vádolni, mert áldozatvállalásra kényszerítik az országot.

Véleménye szerint a magyar baloldal feladata a következő 20 évben, hogy bontsa le a belső határokat az emberek között, ahogyan 20 évvel ezelőtt Horn Gyula és Németh Miklós nemzedéke tette ezt vasfüggönnyel. Elismerte: sokat kiábrándultak a baloldalból, de ma Magyarországon egy politikai közösség van, amely valódi politikai otthont adhat azoknak, akiknek fontos a jogállam, a szabadság, a baloldali és liberális érték. Mesterházy szerint aki távol marad a választásoktól, az a szélsőjobboldalra szavaz.

A kormányfőjelölt bemutatta az MSZP most elkészült 50 oldalas kormányprogramját, amely a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális ügyek, az egészségügy, a vidékfejlesztés, a gazdaság és állam szerepe kapcsán tartalmazza a vállalásokat. A program címe: Nemzeti modernizáció, összetartó közösség - Ajánlat a demokratikus oldal programjához. Külön szólt a korrupcióról, kiemelve: ez végig kísérte az újkori Magyarország történetét, nem egy, négy, vagy nyolc éve kezdődött; minden kormány érintett. - Mi egészen biztosan meg fogjuk tanulni a leckét, amit azzal indokolt, hogy az MSZP-nek nagyon sok kárt okoztak ezek a botrányok, sokan fordultak el tőlük. Úgy fogalmazott: új vezetőkre van szükségünk, akik képesek és akarnak szakítani a múlt kétes hagyományaival, akik ki merik mondani az igazságot, és fel merik vállalni a változás szükségességét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!