kdnp.hu
Forrás: MTI
A szocialisták elnöke Oslóban, a szélsőségek és a gyűlölet elleni nemzetközi konferencián – pártja közleménye szerint – arról beszélt, hogy ma Magyarországon parlamenti képviselete van az antiszemitizmusnak, a cigányellenességnek, a kirekesztésnek, és míg máshol éles határ húzódik a szélsőjobb és a jobboldal között, nálunk nem.
A Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy reagált: Mesterházy Attila megint összemosta a Fideszt és a Jobbikot. Hoppál Péter úgy fogalmazott: 2010 előtt a baloldal a szervezett alvilággal szövetkezett hatalma megtartásáért, 2010 után azonban „módszert váltottak”, „külföldre rohangálnak”, és különféle lejárató kampányokkal próbálják rossz színben feltüntetni Magyarországot.
Felhasználták már a „hazugságkampányukra” a médiatörvényt, az alkotmányt, de „egyre szorul a nyakukon a hurok”, mert látszik, hogy az újabb és újabb ügyek ellenére az MSZP az a politikai erő Magyarországon, amelyik vállalhatatlanná vált – mondta a kormánypárt szóvivője.