A migránshelyzet kezeléséről tárgyalt a magyar és a szerb belügyminiszter

Forrás: MTI

A migránshelyzet kezeléséről, a megoldási lehetőségekről tárgyalt Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter Szabadkán.

A szerb belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor a találkozón kijelentette, hogy Magyarország azt szeretné, ha a migránsok helyzetét még a schengeni határon rendezi lehetne, azaz kideríteni, hogy kik a valódi menedékkérők és kik a gazdasági bevándorlók, akiknek nincs joguk belépni az Európai Unióba.

A szerb belügyminiszter úgy fogalmazott: a probléma megoldásához szükség van az Európai Unió segítségére, mert sem Szerbia, sem Magyarország nem tudja azt egyedül megoldani, sem pénzügyileg, sem kapacitások tekintetében. Hozzátette: ennek ellenére arra fognak törekedni, hogy tiszteletben tartsák a törvényt és az emberi jogokat, valamint biztosítsák, hogy azok, akik kérhetnek menedékjogot, ezt meg is tegyék, akik pedig folytatni kívánják az utat az európai országok felé, megtehessék.

Kiemelte, hogy Európának választ kell adnia arra is, mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem jogosultak menedékkérelemre, azaz gazdasági bevándorlók. Szerinte ezt a kérdést a schengeni határon kívül kell rendezni, nem akkor, amikor a migránsok már elérték Szerbiát vagy Magyarországot, hanem már Bulgáriában vagy Görögországban, ugyanis azok az első uniós országok, amelyekbe a migránsok belépnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!