Forrás: MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) évi kétmilliárd forint ráfordítással olyan programot indít, amelynek középpontjában a művelődés, az oktatás és a tudomány, főként a közgazdaságtudomány támogatása és a pénzügyi kultúra fejlesztése áll.
A jegybank közleménye szerint az első öt évben évi kétmilliárd forintot fordít a Pallasz Athéné Közgondolkodási Programra, amelynek különböző elemei a tudományos fokozattal rendelkező kutatók, PhD hallgatók, egyetemisták és szakkollégiumok mellett a nem pénzügyre szakosodott érdeklődők számára is elérhetők lesznek.