Milliós fizetések, nyolcvannyolc milliárd forint hitel

Forrás: MTI, Világgazdaság

Nem kevesebb, mint 88 milliárd forintnyi hitelt igényel a MÁV; a kölcsönkérelmek október végén a bankok elé kerülhetnek – mondta az egyik gazdasági napilapnak a közösségi közlekedés átalakítását irányító kormánybiztos.

A Világgazdaságnak nyilatkozó Antali Károly közölte: a hitelből negyvenmilliárdot a MÁV csoport folyó finanszírozására fordítanának, 48 milliárdot pedig az átalakulás, például a vállalati átszervezések költségeire. Ez az átalakítások, a jövő év második felében induló racionalizálás ára – fogalmazott a kormánybiztos.

A kormánybiztos a lap kérdésére a MÁV vezérigazgatójának sorsával kapcsolatban azt mondta: le kell cserélni a teljes igazgatóságot. Szerinte nem tartható a kettős vezetés; míg egyesek az új projekteken dolgoznak, mások ellenérdekeltségükkel lassítják az átalakítást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!