Minden gyermek egyforma, egyiküket sem érheti hátrányos megkülönböztetés

kdnp.hu

Egy gyermeket sem érhet hátrányos megkülönböztetés az iskolákban – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Sipos Imre azt mondta: nem szeretnék, hogy bármiféle szétválasztás induljon el az iskolákban, minden gyermek egyforma, azért járnak iskolába, hogy tanuljanak.

Az öltözés ízlés dolga, a családok dolga – mondta a helyettes államtitkár, ugyanakkor megjegyezte, hogy a pedagógus az öltözködésével is nevel.

Sipos Imre kiemelte: február 29., hétfő ugyanolyan tanítási nap, mint az év más napja. A magyar köznevelés minden intézménye ugyanúgy működik, az óvodák nyitva lesznek, az iskolákban lesz tanítás. A helyettes államtitkár az M1 műsorában minden gyereket arra kért, hogy menjen iskolába, szüleiket pedig arra, hogy engedjék el őket. A helyettes államtitkár szerint a szülők helyi szinten maximálisan véleményt tudnak nyilvánítani. Ezt a célt szolgálja az iskolaszék is, de a pedagógusokkal is napi kapcsolatban lehetnek. Emellett a véleménynyilvánítás országos szinten is biztosított – jegyezte meg, példaként említve, hogy a köznevelési kerekasztalnak szülői szervezetek is tagjai.

Szerdán jelentették be a február 29-ére meghirdetett „Nem leszek suliban" kezdeményezést. A Facebook-esemény szervezői arra kérik a szülőket, hogy február 29-én ne küldjék gyerekeiket iskolába. Az esemény oldalán úgy fogalmaztak a mozgalom szervezői, hogy ezt „első figyelmeztetésnek" szánják. Azt írták, „fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy Mi, szülők szeretnénk-e a változást".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!