Minden nemzet fiai megérdemlik a végső nyugalmat

A hazánkban elesett katonák emlékét mindenkor tiszteletben tartjuk, azokét is, akik egykor ellenünk harcoltak - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson, ahol újraszentelték a II. világháborúban ott életüket vesztett magyar és szovjet katonák felújított síremlékét a helyi köztemetőben.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár szerint fontos azoknak is megadni a végtisztességet, akik azt évtizedekig nem kaphatták meg, és jeltelen sírokban nyugodtak. Nem teszünk különbséget a hazánk területén nyugvó katonák között, minden nemzet fiai egyaránt megérdemlik a végső nyugalmat - mondta Németh Szilárd.

Magyarország kormányának kiemelt feladata a katonahősök emlékének ápolása, megőrzése, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy minél kevesebb elhunyt katona maradjon névtelen - mondta. Fontos, hogy leszármazottaik megismerhessék történetüket, és példaként szolgálhassanak mindannyiunk számára - fűzte hozzá Németh Szilárd. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon több mint százezer szovjet, több tízezer német, és több ezer bolgár, román, és sok más nemzetiségű katona halt meg.

Emlékhelyeiket, katonatemetőiket, nyughelyeiket segítünk méltó állapotban tartani, és megőrizni az emlékezetnek. Németh Szilárd szólt arról is, hogy kilenc országgal van már megállapodás a hadisírok gondozásáról, és ahol szükséges és lehetséges, továbbiak megkötését is szorgalmazzák. Az ünnepségen jelen volt Afonina Alla, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének tanácsosa, aki hangsúlyozta: közel százezer szovjet katona hunyt el a második világháború során Magyarországon, és mintegy hatvanezernek a nevét még ma sem tudják.

Úgy látja, a megemlékezések azért is fontosak, mert arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a háború borzalmai. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: ez a nap a megbocsátás, a közös gyász, a közös megemlékezés és a közös imádság napja. Emlékeztetett, az elhunyt katonák nem ellenségek, ezért meg kell adni nekik azt a végtisztességet, amit joggal várunk el, és joggal kapunk meg szerte a világban, a Kárpát-medencében és azon túl.

Á. Fúrús János, Csólyospálos polgármestere elmondta, hogy két éve vetődött fel a sírfelújítások gondolata, amit Lezsák Sándor javasolt és a Nemzeti Fórum Egyesület is támogatott. Hozzáétette: azt még kutatni kell, kik voltak azok a magyar és szovjet katonák, akik 1944 őszén, a község környékén vívott harcokban haltak meg. A megemlékezés végén, katonai tiszteletadás mellett felszentelték és megkoszorúzták az ismeretlen magyar és szovjet katonák síremlékét a csólyospálosi temetőben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!