Mindent meg kell tenni, hogy az unió újragondolja bevándorláspolitikáját

Forrás: MTI

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az Európai Unió átgondolja bevándorláspolitikáját és a kötelező kvótarendszerrel kapcsolatos álláspontját.

Kósa Lajos azután nyilatkozott az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában, hogy délelőtt az Országházban egyeztettek a miniszterelnökkel a parlamenti frakciók vezetői. A találkozót Orbán Viktor hívta össze, hogy a vasárnapi rendkívüli török-EU-csúcs előtt tájékoztassa a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit, és kikérje a véleményüket.

Kósa Lajos a hírműsorban azt mondta, az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás-tervezet magában hordozza, hogy még több illegális bevándorló jöhet Európába. A parlamenti pártok vezetőivel folytatott megbeszélésen – amelyen az MSZP a kongresszusára hivatkozva nem vett részt – egyetértettek abban, hogy a további betelepítéseket nem lehet elfogadni – hangsúlyozta.

A csúcstalálkozóval kapcsolatban elmondta, hogy az unió „belemanőverezte" magát egy olyan helyzetbe, amelyben némileg kiszolgáltatott lett a török kéréseknek. Szerinte az uniónak először egységes álláspontot kellett volna kialakítania és csak utána tárgyalni Ankarával.

A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy álláspontjuk változatlan: az uniónak meg kell védenie külső határait, ha nem lehet a görög-török határon, akkor Bulgáriánál és Macedóniánál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!