Mire készül Hagyó?

Forrás: hirtv.hu

68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után. Az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő. A budai villának papíron Hagyó családi cége, a Wirtass Kft. volt az egyik tulajdonosa – a tranzakcióról és az esetleges osztalékbevételről azonban vagyonnyilatkozatában nem tesz említést az MSZP-s politikus.

Közismert, hogy Simor András jegybankelnök cégének ciprusi számláit hasonló okok miatt már vizsgálják, Hagyóval szemben azonban egyelőre nem indult „vagyonnyilatkozati eljárás”. Pedig a hírTV birtokába került „banki átutalási megbízásból” egyértelműen kiderül, hogy az adásvételt követően Hagyó családi cége tavaly decemberben 68 millió forinttal gyarapodott. A volt főpolgármester-helyettestől a hírTV szerette volna megtudni, miért volt olyan sürgős pénzzé tenni a Verecke úti házat és a hozzá tartozó telket az Árpád-kilátó lábánál, a politikust azonban nem érték el – tartózkodik a nyilvános szereplésektől. A szocialista politikus nem jelent meg a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság ülésén sem szerdán. Hagyó társa, Csecserits Beáta, a Pest megyei főügyészhelyettes lánya sem állt kamerák elé.

Hagyó és Csecserits Beáta, a Pest megyei főügyészhelyettes lánya közös cégének, a Wirtass Kft.-nek egyébként a VI. kerületben is vannak értékes üzlethelyiségei és lakásai. A hírTV birtokába került a kft. főkönyvi kivonata is, amelyből kiderül, hogy az Andrássy út szomszédságában, csak a Paulay Ede utcában a 43-as és a 44-es szám alatt összesen hét ingatlan áll a kft. tulajdonában. Az Operaház és a Balettintézet épülete mellett ez az ingatlanvagyon szakértők szerint több százmilliós értéket képvisel.

Kéthete a BKV-botrány miatt már a szocialista párttagságát is felfüggesztő politikus két fővárosi ingatlanát lánya nevére íratta – Hagyó Miklós azonban tagadja, hogy külföldre akar menekülni a büntetőjogi felelősségre vonás elől. Azt állítja soha, senkitől nem kapott csúszópénzt, a mentelmi jogot biztosító parlamenti mandátumáról azonban nem mond le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!