Módosul a versenytörvény

Forrás: MTI

A versenyhivatali eljárás során keletkezett iratokról csak költségtérítés ellenében lehet másolatot készíteni, a kkv-k első versenyjogsértésükért bírság helyett figyelmeztetést kaphatnak – egyebek mellett ezt tartalmazza a versenytörvény módosítási javaslata, amelyet Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztett a parlament elé.

Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat szerint az iratbetekintési jog csak kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében gyakorolható.

Amennyiben a kérelmező olyan adatot akar megismerni, illetve arról másolatot készíteni, amelynek titokban tartásához másnak jogos érdeke fűződik, a GVH akkor engedélyezi a megismerést, illetve a másolat elkészítését, ha előtte a kérelmező írásban vállalja az adat titokban tartását.

A javaslat módosítja az élelmiszerláncról és annak hatósági felügyeletéről szóló törvényt is. Ebben felhatalmazza a kormányt arra, hogy meghatározza az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módját és mértékét.