Forrás: MTI
Az Országgyűlés elnöke szerint az euroatlanti világ mára morális értelemben megrendült. Kövér László az Echo Tv Portré című műsorában arról is beszélt, óriási siker, hogy három egymást követő választáson ekkora fölénnyel győzött a Fidesz-KDNP.
A házelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából kérdésre felidézte: 1988. október 23-án még nem dőlt el az MSZMP vezetésében, hagyják-e kibontakozni a rendszerváltást, bár az emberek már bátrabbak voltak.
Hozzátette: akkor még rányomta a bélyegét, hogy az állampárt szeretett volna megállni a történelem útján, bár erkölcsi, társadalmi és politikai értelemben már nem volt tartaléka, erodálódott.
A Fidesz megalapításáról szólva elmondta: azt gondolták, történelmi pillanat van, kinyílt az időkapu, és dönthetnek, meddig mennek.
Úgy fogalmazott: szeretné, ha helyén tudnák ezt kezelni, és nem festenék le magukat hősként, de a jelentőségét sem szabad lebecsülni, mert ezen folyamatok elindulásához kellett néhány ember bátorsága. Készültek arra, hogy menekülni kell az országból, de arra is, mi lesz, ha még egy lépést lehet tenni.