Morvai az SZDSZ-nek és az MSZP-nek is dolgozott

Forrás: mno.hu

Morvai Krisztina 1994-ben és 1998-ban is dolgozott az SZDSZ-nek – mondta Horn Gábor az Info Rádióban. A szabad demokrata képviselő kifejtette: a jobbikos politikus az SZDSZ programjának elkészítésénél segítette a pártot. – Még 1998-ban is dolgozott a Jobbik államfő-jelöltje azokban a munkacsoportokban, amelyek egyebek mellett a női esélyegyenlőséggel foglalkoztak – közölte Horn, aki szerint különös, hogy valaki hazaárulónak és nemzetellenesnek minősíti azokat, akikkel együtt tevékenykedett. Morvai pár évvel később, 2003-ban a Medgyessy-kormánnyal is együttműködött: az esélyegyenlőségi kormányhivataltól kapott megbízást a családon belüli erőszak elleni kampányban havi közel egymillió forintért.

Kiderült az is, hogy Morvai mintegy hétmillió forintot kapott 2007 februárja és decembere között a Civil Jogász Bizottság hátterében működő Október 23. Bizottság Alapítványtól munkadíjként. A Gondola internetes portál szerint a 2006. őszi eseményeket vizsgáló civil bizottság társelnökének fizetése kiemelkedett a többieké közül, mivel volt, aki hosszú hónapok munkájáért mindössze 4-500 ezer forintot vett föl.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!