Mosolyellenőrzés milliókért

Forrás: mno.hu

Sokmilliós szerződéseket kötött a BKV a Stop.hu internetes portál főszerkesztőjének, Mátay Lászlónak a cégével még 2007-ben – derül ki a a Magyar Nemzet birtokába került szerződésekből. A főszerkesztő által jegyzett FFVD (Fotó, Film, Video és Dokumentumfilm) Bt.-vel először 2007. április 27-én kötött megállapodást az akkor még Antal Attila által vezetett közlekedési társaság a gyermeknapi „mosolyellenőr” akció megszervezésére. A dokumentum szerint a Deák téri központi rendezvényért, illetve a járműveken bevetett mosolyellenőrök 10 és 16 óra közötti munkálkodásáért mintegy bruttó 11 millió forint járt – írja a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!