Motivált, jól felkészült pedagógusokra van szükség

kdnp.hu

A Fidesz fontosnak tartja, hogy jó iskolákban tanulhassanak, versenyképes tudásra tegyenek szert a gyermekek. Ehhez motivált, jól felkészült pedagógusokra van szükség, akiknek ezért minden megbecsülést meg kell adni – mondta Pósán László, a parlament kulturális bizottságának kormánypárti alelnöke a közoktatásról rendezett keddi országgyűlési vitanap alatt tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus kifejtette: 2013-ban megindult a pedagóguséletpálya-modell, ami folytatódik, mert a tanárok megérdemlik. A határ a gazdaság teljesítőképessége – mondta –, ezért a pedagógusok sztrájkbizottságának 25 pontjában szereplő bizonyos tételek teljesítését – például bizonyos pótlékok visszaállítását, a pedagógus-óraszámok csökkentését, a kötött munkaidő eltörlését – rövid távon a költségvetés nem bírja el.

Pósán László is elismerte ugyanakkor, hogy vannak szakmai problémák a közoktatásban, ezek megoldására a kormány nyitott. Példaként említette a tananyag és a tanulói óraterhelés kérdését, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nehézkes működését.

A Klik felszámolására vonatkozó követelésnek azonban nem szabad engedni, mert „a 2010 előtti állapotok restaurálása újratermelné azt a problémakört, ami 2010 előtt csődbe vitte az önkormányzatokat", az akkori iskolafenntartókat – mondta, azt is hangsúlyozva, hogy a 2010-ben megörökölt oktatási rendszer – a bezárt iskolák és elbocsátott pedagógusok – kiindulópontjáról nehéz volt elrugaszkodni.

Megjegyezte azt is, hogy amikor iskolákat zártak be és tanárokat tettek utcára, a Pedagógusok Szakszervezete „csak verbálisan fogalmazta meg, hogy ejnye-bejnye". Most viszont, amikor „iskolákat megtartunk, egyet sem zár be a politika, egy tanárt sem tesz az utcára", a szakszervezet sztrájkbizottságot alakít – mondta a kormánypárt szakpolitikusa, aki szerint ezért nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy "az egész mögött ne lenne politikai motiváció".

Pósán László végül közölte: a Fidesz mélységesen elítéli, amikor gyermekeket politikai célokra akarnak felhasználni.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!