MSZP-s malőr

Forrás: hirtv.hu

Megkérdőjelezte a magyar oltóanyag hatékonyságát a szocialista Perjési Klára. Gyula polgármestere, MSZP-s parlamenti képviselő kidobott pénznek tartja a vakcinára költött állami forrásokat is.

A Gyulai Hírlap beszámolója szerint egy októberi sajtótájékoztatóján a politikus úgy fogalmazott: ágyúval lőnek verébre, mert olyan vakcinára költ az ország 6 milliárd forintot, amelynek kétséges a hatása. Perjési Klára, aki egyébként a parlament egészségügyi bizottságának is tagja, úgy véli: a vírus kezelése az iskolapéldája annak, hogyan akarnak szakmai kérdéseket politikai alapon megoldani.

Hétfőn Gyurcsány Ferenc blogjában a Fideszt tette felelőssé azért, hogy emberek halnak meg az új influenza miatt. A volt miniszterelnök szerint az ellenzéki párt életeket sodor veszélybe azzal, hogy azt terjesztik, az emberek ne oltassák be magukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!