Musical II. János Pál pápáról

Forrás: MTI

Ne féljetek! címmel a néhai II. János Pál pápa életéről szóló musicalt mutatnak be Rómában 21 fiatal színész, illetve énekes részvételével. A június 11-én és 12-én a római Teatro Italiában bemutatkozó zenés színdarabot Giuseppe Spedicato író és pap jegyzi. Spedicato, aki egy évvel a katolikus egyházfő halála után kezdett a darab megírásához, egyszeri és megindító élménynek nevezte a világot megváltoztató II. János Pál személyiségével való foglalkozást. A pápa emberek millióival találkozott, és mindenhova a szeretetről és reményről szóló üzenetét vitte magával. Ezért döntöttünk úgy, hogy egyik legbensőségesebb felhívása alapján nevezzük el a zeneművet - mondta a szerző.

A musical története Karol Wojtyla fiatalkorában indul, bemutatja a kommunizmus alatti Lengyelország ifjúságának életét, a fiatal papnövendék sorsát egészen a bíborosi székig és a pápaválasztó konklávéig. A színpadon megelevenednek az egyházat közel harminc éven át vezető II. János Pál életének főbb állomásai, így az 1981. május 13-i Szent Péter téri merénylet is. A római premier után a musical országos turnéra indul, 2010-11-ben várhatóan bejárja egész Itáliát.
    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!