Négynapos munkalátogatásának kezdetén a norfolki NATO-parancsnokságon járt Simicskó István

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A norfolki NATO-parancsnokságán tárgyalt egyesült államokbeli látogatásának első napján Simicskó István honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztérium (HM) kedd este az MTI-vel közölte: Simicskó István négynapos munkalátogatásának kezdetén a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán (ACT) megbeszélést folytatott a szervezet parancsnokhelyettesével, Manfred Nielson admirálissal. A találkozón arról is szó esett, hogy 2017 márciusában Magyarország rendezi meg a NATO Transzformációs Szemináriumát, amelyen a NATO legfelsőbb vezetői is részt vesznek.

A miniszter a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy „elkötelezett szövetségesként továbbra is fontos számunkra a szoros transzatlanti kapcsolat erősítése". A HM közleménye kitért arra is, hogy a NATO új védelmi tervezési ciklusában felkészült erőket és magasabb készenlétet vár el a szövetségesektől. Ennek kapcsán viszont kiemelték: bár a megemelt költségvetés mellett is komoly kihívást jelent, „Magyarország kész teljesíteni a kitűzött célokat".

Simicskó István szerdán megnyitó beszédet mond a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen szervezett 1956-os szimpóziumon, majd Colleen Bell budapesti amerikai nagykövettel megnyitja a Pentagonban az 1956-os magyar szabadságharcról szóló kiállítást – olvasható a HM közleményében.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!