A német külügyminiszter szerint a menekültek számának mérséklésével kellene foglalkoznia az EU-nak

Az Európai Uniónak azzal kellene foglalkoznia, hogy miként lehetne csökkenteni a menekültek számát, nem pedig a menekültek elosztási kvótáin kellene vitatkoznia – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombaton Prágában sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

„Nem arról van szó, milyen kvótáink vannak és miről vitatkozunk, hanem arról, mit teszünk a következő évtizedekben, hogy jelentősen csökkentsük a menekültek mozgását. Míg mi Európában arról vitatkozunk, hány menekültet fogadunk be, addig Afrikában egyre több ember mozdul meg, mert életkörülményeik katasztrofálisak" – mondta újságíróknak a német diplomácia vezetője miután tárgyalásokat folytatott vendéglátójával Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel. Felhívta a figyelmet arra, hogy időközben a Földközi-tenger, amelyen keresztül a menekültek Európába igyekeznek, „egyre nagyobb temetővé válik".

Sigmar Gabriel és Lubomír Zaorálek a találkozó után elismerték, hogy a menekültprobléma megoldását Németország és Csehország továbbra is eltérő módon képzeli el. Prága, és az egész visegrádi csoport, továbbra is határozottan elutasítják a menekültek elosztását kvóták szerint.

„Álláspontjaink valószínűleg eltérnek egymástól, de értékes, hogy készek vagyunk erről tárgyalni.  Csehország tudatában van annak, hogy a problémát közösen kell megoldani. Számos dolog van, amiben egyetértünk" – nyilatkozta a cseh diplomácia irányítója.

A mostani tárgyalások alapján „jobban és mélyebben megértettem", miért utasítja el a cseh a fél a kötelező kvótákat – fejtette ki Sigmar Gabriel. Zaorálek állítólag részletesen elmagyarázta neki, miért tekintik a csehek a kvótákat beavatkozásnak nemzeti szuverenitásukba.

Zaorálek leszögezte: Csehország nem a kvótákra összpontosít, hanem arra, hogy minél hatékonyabb és nagyobb segítséget küldjön azokra a területekre, ahonnan a meneköltek Európába igyekeznek. A cseh kormány a héten újabb támogatásokról döntött – jegyezte meg a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!