A német lapok szerint a szavazók ismét megbüntették Merkelt

Angela Merkel kancellár kudarcaként értékeli a német sajtó a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban vasárnap tartott, helyi törvényhozási (Landtag-) választás eredményét. Hétfői kommentárok azt is kiemelik, hogy a néppártok - az Angela Merkel vezette jobboldali CDU és a szociáldemokrata párt (SPD) - gyengülnek, és megvetette a lábát a kancellár menekültpolitikájának bírálatára alapozó Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt.

A legnagyobb példányszámú német újság, a Bild szerint a szavazók "ismét megbüntették" Angela Merkelt. Az erjedés a lakosságban még a menekültválság előtt kezdődött, és a politika és a média nem vett tudomást a globalizációtól, a leszakadástól és a káros hatásúnak érzett idegen kultúrák túlsúlyba kerülésének veszélyétől való félelmekről - írta a Bild.

A liberális Der Tagesspiegel Angela Merkel kancellárságának vége? címmel közölt kommentárt, amely szerint a választási eredményben annak is van szerepe, hogy a félelem a tavalyi menekülthullám megismétlődésétől az AfD-hez tereli az embereket. Így a 2017 szeptemberében tartandó Bundestag-választásig az lehet az egyik legfőbb politikai kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni Angela Merkel menedékkérők újabb tömegeinek beáramlását. Ha ez nem sikerül, kancellárságának még a választás előtt vége lesz.

Angela Merkel: vissza kell szerezni a választók bizalmát

A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredménye csalódást keltő, és azt üzeni, hogy a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) vissza kell szereznie a választók bizalmát - mondta hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke. A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy nagyon elégedetlen a CDU eredményével, amelyben "természetesen van szerepe a menekültpolitikának". Egyben jelezte: továbbra is helyesnek tartja az "illegális migráció leállítására" és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentésére irányuló politikát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!