Németh Zsolt: „atyai pofonra" van szükség ahhoz, hogy Európa összeszedje magát

kdnp.hu

A migrációs válság lét vagy nemlét kérdése Európa és nemzetei számára – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány által szervezett első budapesti biztonságpolitikai konferencián.

A fideszes politikus hangsúlyozta: az eddig másodlagosként és marginálisként kezelt nemzetközi fejlesztési politikának az első helyre kell lépnie a közös európai diplomáciában, különösen Afrikában, de a Közel-Keleten is.

Hozzátette, felelős, racionális, humánus európai megoldást kell találni, ám jelenleg „süketek párbeszéde" zajlik, és talán „atyai pofonra" van szükség ahhoz, hogy a kontinens összeszedje magát.

Németh Zsolt meglátása szerint az a legnyugtalanítóbb, hogy a „süketek párbeszédének" a hangvétele és nyelvezete az európai integráció történetében példátlan mélységbe jutott.

Közölte: a migráció korábban is napirenden volt Európában, ám mostanra világossá vált, hogy nemcsak egy-egy tagállamot érint, hanem az egész földrészt. A mostani válság azért különbözik a többitől, mert vallási szélsőségességgel és terrorizmussal is szembe kell nézni, ezért a jelenség a korábbinál összetettebb – mondta.

Úgy vélte, a migránsok elképzelése az, hogy megőrzik kultúrájukat, nyelvüket, szokásaikat, hagyományaikat, életmódjukat. Németh Zsolt ugyanakkor feltette a kérdést, mi lesz az európai nyelvekkel, kultúrával, hagyományokkal.

„Nagyon időszerű, hogy Európa újragondolja saját biztonságát" – közölte a külügyi bizottság fideszes elnöke.

Németh Zsolt elmondta, bízik abban, hogy tiszteletben tartják majd az Ankarával kötött megállapodást, ám úgy fogalmazott, nem zárja ki, hogy Törökország nem fogja megvédeni Európát.

Minden politikai entitás létezésének nagyon fontos előfeltétele, hogy képes legyen megvédeni a határait – húzta alá a politikus az Egyesült Államokat említve példaként.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!