Nőtt a házasságok száma Magyarországon

Forrás: MTI

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a fővárosban az Esküvői Kiállítás és Vásáron.

Az államtitkár az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös standján elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon. A kormány ezt szeretné továbbra is ösztönözni például az otthonteremtési támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), amellyel kapcsolatban információs anyagokat is elhelyeztek a minisztériumok közös standján.

A támogatással kapcsolatban megjegyezte: tisztázni kell egy gyakori félreértést, hiszen ha már meglévő gyermekek mellé igénylik a csok-ot, akkor nincsen életkorhatár, tehát ilyenkor a szülők mindketten lehetnek 40 év felettiek. Egyéb esetben a párok egyikének 40 év alattinak kell lennie.
    
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!