Forrás: MTI
„Környezetpolitika a többéves pénzügy keret tükrében" címmel tartanak konferenciát pénteken a parlamentben, a rendezvény célja, hogy hozzájáruljon az Európai Unió (EU) 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretéről szóló társadalmi egyeztetéshez.
A Külügyminisztérium és az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának közös konferenciáján Hörcsik Richárd (Fidesz), a bizottság elnöke ismertette, hogy tavaly indult a tematikus társadalmi vita az EU következő pénzügyi keretéről. Magyarország az idén környezetpolitikai, az agrár- és a regionális politikai konferenciákkal folytatja a társadalmi egyeztetést – fűzte hozzá.
Janez Potocnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa a konferenciára küldött videóüzenetében kiemelte: az EU 2014-2020-as pénzügyi kerete kulcsfontosságú az Európa2020 stratégia (EU2020) céljainak megvalósításában, vagyis az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés elérésében. Hozzáfűzte, hogy a tervezett költségvetés lehetőséget kínál a beruházások növelésére olyan kulcsterületeken, mint a zöld gazdaság és az erőforrás-hatékony beruházások, de emellett a többi, költségvetési keretben nevesített célnál is érvényesülnek a környezetvédelmi szempontok. A következő uniós pénzügyi keret ötödét a tervek szerint közvetlenül klímapolitikai akciókra fordítják – hangsúlyozta Janez Potocnik.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szerint Magyarország érdeke az, hogy több pénzt vonhasson be az uniós költségvetésből saját céljainak, így környezetvédelmi elképzeléseinek megvalósítására. Előadásában hangsúlyozta: a környezetvédelmi politikával és szabályozással kapcsolatos projekteket finanszírozó LIFE+ programban a tervek szerint 2,7 milliárd euró áll majd rendelkezésre a következő pénzügyi időszakban. Ebből összesen körülbelül 900-1.000 millió eurót lehet majd a környezetvédelmi célokra, és a klímaváltozás elleni küzdelemre fordítani.
Nagy Andor (KDNP) szerint az éghajlatváltozás hatásaival szembeni fellépésre és alkalmazkodásra, illetve az allergén fajok visszaszorítására, az ivóvíz-ellátás hatékonyabbá tételére, valamint az európai kármentesítési alap létrehozására kellene hangsúlyt fektetni a következő pénzügyi keret tervezésénél. Magyarországnak pedig el kell fogadnia egy fenntartható fejlődési stratégiát; ez ősszel kerülhet az Országgyűlés elé.