Nagy az esélye a Fidesznek a kétharmados többségre

Forrás: MTI

Történelmi siker a Fidesz választási győzelme, a magyar pártrendszerben pedig tektonikus változások indultak el G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint.
Európában példátlan, hogy egy párt kétharmados parlamenti többségre tegyen szert, a Fidesznek pedig erre nagy az esélye – mondta az MTI-nek G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója. A politológus hozzátette: a Századvég választás előtti becslései szerint a pártnak 52-53 százalék körüli listás eredmény elérése esetén lehet alkotmányozó többsége, a Fidesz pedig 53 százalékot ért el.

G. Fodor Gábor szerint a választás a Fidesz történelmi sikerét hozta. Mint mondta, emellett eltörpül a Jobbik térnyerése, Európában ugyanis számos országban van erős radikális párt, a választók több mint felének támogatását magáénak tudó politikai erő azonban szinte sehol sincs. A Fidesz elsöprő sikerének magyarázata G. Fodor Gábor szavai szerint az elmúlt évek „bűn rossz szocialista kormányzása”; a politológus úgy véli: végső soron ez vezetett a Jobbik megerősödéséhez is.

G. Fodor Gábor szerint a Jobbik parlamentbe jutása megnehezítheti a Fidesz dolgát, mivel a radikális párt „inkább gátja, és nem előmozdítója lesz a jó kormányzásnak”, mindez azonban még inkább középre, centrális pozícióba mozdíthatja a Fideszt. A Századvég kutatási igazgatója rámutatott: az MSZP csaknem 20 százalékos eredménye azt jelzi, hogy a szocialista párt ereje még mindig nagyobb annál, mint amit a közvélemény-kutatók előre jeleztek, és ez erőt adhat az MSZP újraszervezéséhez vagy akár Gyurcsány Ferenc visszatéréséhez is.

A Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint is, mivel az ehhez szükséges 52-nél több egyéni választókerületben várja az élről a folytatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!