Nagyobb a visszaesés és az infláció a vártnál

Forrás. MTI

Az idei év harmadik negyedévében 3,8, a negyedikben 4,1 százalékos infláció várható, amely 2011 első negyedévében 3,4 százalékra, a másodikban pedig 3,0 százalékra csökken, majd a harmadik negyedévben éri el a 2,8 százalékos mélypontot – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett inflációs jelentésében.

Az infláció idén 4,9 százalék lesz, jövőre 3,0, 2012-ben 2,9 százalék, ami magasabb a februárban várt idei 4,4 százalékos, illetve a jövőre várt 2,3 százaléknál. A korábban jelzettnél magasabb inflációt elsősorban a dollárral szemben gyengülő euró miatt emelkedő energiaárakkal indokolja az MNB.

A gazdaság fejlődése rövid távon kedvezőbben alakul, mint azt korábban várta a nemzeti bank, hiszen februárban még 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számoltak 2010-re, az új jelentésben erre az évre 0,9 százalékos, jövőre 3,2 százalékos, 2012-re 3,9 százalékos GDP-növekedést prognosztizál a jegybank. A jelentés megállapítja: a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma csak 2011-től indul lassú emelkedésnek, a munkanélküliség 2012 végéig magas szinten maradhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!