Négy ifjúsági szervezet közös nyilatkozata az EU-tagságról szóló népszavazásról

Forrás: MTI

Közös nyilatkozatot írt alá a tíz évvel ezelőtt, Magyarország EU-tagságáról tartott népszavazásról négy ifjúsági szervezet, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Fidelitas, a Via Nova Ifjúsági Csoport és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). Visszatekintve az akkori célokra, elvárásokra azokat ma is érvényesnek nyilvánították.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, Gubík László, a szlovákiai Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke és Bodor László, a romániai MIÉRT elnöke az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban felidézik, hogy tíz évvel ezelőtt járulhattak Magyarország polgárai a szavazóurnák elé, hogy Magyarország EU-csatlakozásáról döntsenek. Ebben az időszakban tartott a 2004-ben csatlakozni szándékozó többi ország is hasonló népszavazást. Közép-Európa, és különösen annak fiataljai számára többszörös jelentősége is volt ennek, az unió nyújtotta előnyök és lehetőségek, valamint az Európához való tartozás érzése elérhető közelségbe kerültek.

Ezen célok között szerepel, hogy Közép-Európában is demokratikus, szabad társadalomban kívánunk élni – a keresztény világ részeként, az európai országok közösségében, nem pedig nagyhatalmak csatlósaként. Magyar emberekként, egyenlő feltételekkel, megkülönböztetés nélkül szeretnénk élni ugyanazokkal a szabadságjogokkal, és lehetőségekkel, amelyekkel a nyugat-európai országok állampolgárai is. Az évtizedekre visszanyúló erőszakos és mesterséges elválasztást követően – az országhatárok tiszteletben tartása mellett – újra egy nemzetet alkotva kívánunk élni – jelentik ki a közleményben.

Mint írják, több éves tagság után még mindig fontosnak tartják, hogy az Európai Unió tagállamai egyenrangú partnerekként tartsák tiszteletben egymás hagyományait, történelmi tapasztalatait, kultúráit és érdekeit, és ezt az európai intézmények is garantálják. Azt is, hogy a tagállamok és az európai intézmények, beleértve vezetőiket is, kezeljék egyenlőként más uniós államok állampolgárait – konjunktúra és válság idején egyaránt. Azt is fontosnak tartják, hogy mindannyian aktívan elősegítsék a nemzetrészek összefonódását, és küzdjenek a megkülönböztetést és megosztást célzó erőfeszítések ellen – legyenek azok akár belülről, akár kívülről jövők.

„Ezen elvek mentén szeretnénk a következő évtizedekben is élvezni EU-tagságunkat, törekedve egy egységesebb, prosperáló európai együttműködésre, és a béke és közösség további bővülésére” – hangsúlyozzák a közleményt aláíró szervezetek.

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében 2003. április 12-én tartottak népszavazást. A népszavazás eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 százaléka támogatta a belépést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!