Negyedével drágább a Margit híd felújítása a reálisnál

Forrás: hirszerzo.hu

Netes fórumokon és egy országos kereskedelmi rádió adásában is nagy sikert aratott az a dokumentum, amely szerint a Margit híd felújítása méterenként közel hatszor annyiba kerül, mint amennyi a leghosszabb németországi híd egy méterének megépítési költsége. Az árakat persze nem lehet ilyen egyszerűen összehasonlítani, ettől függetlenül mai állás szerint a Margit híd 20-25 százalékkal lesz drágább a reálisnál.

Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, amikor átadták az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével összekötő hidat. A műtárgy 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú. A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba), a Megyeri híd 63 milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 30 milliárd forintba fog kerülni áll a dokumentumban.

A FŐMTERV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint egy-egy híd építésének a költségei közvetlenül nem vethetők össze, a intereneten kerengő példa egyik legnagyobb hibája, hogy a hidakat nem pusztán hosszuk alapján, hanem négyzetméterre vetítve érdemes összehasonlítani, megjegyezte, még így sem fogunk egészen reális képet kapni.

Schulek János a Hírszerzőnek kifejtette, egy új híd építésének négyzetméterenkénti ára maximum egymillió forint lehet abban az esetben, ha a legdrágább technikával épül és a szerkezete az átlagosnál „bonyolultabb”.

Megítélése szerint a Margit híd felújításának reális összköltségének még akkor is 20 milliárd forint alatt kellene maradnia, ha négyzetméterenként egymilliós átlagárral számolunk – ami egy felújítás esetén meglehetősen extrém költséget jelent. Ehhez képest a kivitelezői közbeszerzésen beérkező mindkét árajánlat nettó húszmilliárd forint fölött van, a bruttó összköltség a járulékos kiadásokkal együtt (pl. mérnöki díj, forgalomterelés díja stb.) meg fogja közelíteni a 30 milliárdot.  A 30 milliárdos ár azonban mindezzel együtt is 20-25 százalékkal drágább a reálisnál – jelentette ki a hírportálnak nyilatkozó Schulek János.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!