Négypárti egyeztetést kezdeményez az MSZP

Forrás: MTI

Négypárti egyeztetést kezdeményez az MSZP a Fidesz-KDNP által benyújtott, a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslatról. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülését követően bejelentette: a szocialisták egyeztetésre hívják a parlamenti frakcióval rendelkező képviselőcsoportok vezetőit, mert szeretnék elmondani a véleményüket. Az MSZP országos elnöksége múlt keddi ülésén úgy döntött, hogy támogatja a magyar állampolgárság könnyített megszerzését a határon túli magyarok számára, erről négypárti egyeztetést, nemzeti konszenzust és garanciákat akar. A Fidesz–KDNP október 12-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről szóló törvényjavaslatát. A Semjén Zsolt, Simicskó István és Németh Zsolt jegyezte ellenzéki indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie.

Az MTI információ szerint a szocialisták elnöksége kedden úgy határozott, hogy jelenlegi formájában nem támogatja az ellenzéki előterjesztést, tovább folytatná és politikai szintre emelné az eddig folyó négypárti egyeztetést. A szocialisták gyorsított honosítást biztosítanának a határon túli magyaroknak, de ezt garanciákhoz kötnék. A garanciák között szerepel az, hogy csak azok választhatnának, akik itt élnek. A másik garancia pedig az, hogy a közteherviselésben részesülők kaphatnának szociális ellátást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!