Nehéz lesz a rasszizmusra fogni

Forrás: MTI

A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és öt társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak – jelentette be Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes.

A gyanúsítottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

A vámnyomozók, az ügyészség felügyelete mellett egy éve folytattak nyomozást az ügyben. A per a Kecskeméti Városi Bíróság által kitűzött időpontban kezdődik.

Egy másik ügyben a Kecskeméti Városi Ügyészség 2008 decemberében jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt emelt vádat Kolompár Orbán és társai ellen. A vád szerint a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet valótlan számlákkal igazolt – egy pályázaton nyert, 13 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból – 7,2 millió forintot. Ebben az ügyben a tárgyalást is kitűzték már, de az európai parlamenti (EP) választás miatt elhalasztotta a Kecskeméti Városi Bíróság a Kolompár Orbán és három társa ellen indított büntetőpert, mert a gyanúsítottak közül ketten – köztük Kolompár Orbán – regisztrált jelöltként szerepeltek egy párt listáján a június 7-i EP-választáson, ezért mentelmi joguk volt. Ez a per várhatóan októberben megkezdődik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!